2013. március 30., szombat

Total Commander androidra

Próbálok olyan dolgokat írni, amik minden android felhasználót érdekelnek, tehát valószínüleg sose fogok xperia S tesztet készíteni. Ezért most egy hasznos mappakezelőt mutatok be nektek, és ez nem más mint a total commander. Ezt az appot szerintem mindenki ismeri, ugyanis a windowson vagy akár linuxon (pl én ubuntun használom) elengedhetetlen. Ez nincs máshogy androidon sem, főleg az ICS esetében. Már lassan féléve használom gyakran, pl.: játékok hackelésénél. Így szerintem nyugodtan mondhatom, hogy ismerem, és értékelhetem. Azt elsőre "leszögezem", hogy bugot, azaz hibát nem találtam, de nem csak erről szól egy teszt. Az első pozitívum a gyorsasága : más fájlkezelőkhöz képest villámgyors. Másodpercek alatt kicsomagol szinte mindent. A stabilsága átlagosnak mondható, hozza a kötelezőt, nekem egyszer volt, hogy kényszerítetten le kellett állítani, viszont az már az én mobilom hibája volt. Ezeken kívül számos extrája van, ezek közül egyedül egyet emelnék ki, és ez az FTP-szerver kezelés. Van szerverem így óriási hasznát vettem, hogy nem a gépemen kellett konfigolni a fájlokat. Összességében egy jó alkalmazás és mégegyszer mondom : ics-re kihagyhatatlan.

Egy jó facebook chat alkalmazás

Én elég gyakran szoktam facebookozni, egyrészt divatból teszem, másrészt unalomból, bár én még mindig a skypot szeretem a legjobban ha már nem lehet élőben beszélni.
Mivel gyakran úton vagyok, sokszor telefonról facebookozok. Ebből könnyen ki lehet következtetni, hogy rendszeres facebook app felhasználó vagyok, így a legkisebb bug is nagy gondot tud okozni.
Az eredeti facebook alkalmazással nagy gond nincs, maximum hogy lassú.
Ellenben a Facebook Massenger nevű eredeti facebook chat alkalmazással már igen nagy gondjaim voltak : A képeket nem jeleníti meg rendesen, ha küldök képet, nem küldi el, hiba üzenetek és még sok-sok bug.
Ezért új alkalmazást kerestem és a Go Chat for Facebook app kiválónak tűnt.
Ez olyan, mintha PC-ről lennék facebookon, tehát az ismerőseink nem egy kis iPhonet látnak az állapotunk helyén, hanem egy zöld pontot.
Ez az alkalmazás elképesztően jóra sikeredett. Szó szerint mindene pozitívum. Talán egyedül annyi rossz van benne hogy egyedi smileyai vannak és kicsit többet fogyaszt az akksiból.
Ezt az alkalmazást mindenkinek ajánlom aki szokott facebookozni, és elege van a lassúságból és hibákból!

2013. március 29., péntek

Instagram

Sokáig gondolkoztam azon, hogy kell -e egyáltalán fényképszerkesztő és egyértelmű döntésre
jutottam : ha van egy használható alkalmazás, akkor természetesen sokat segít egy-egy képen.
Gondolom nem meglepő, hogy a választás az elsőként iOS-en népszerűvé vált instagram lett.
Több effekt van, és bár van más hasonló app is, ezek közül csakis ennek vannak normális effektjei, és olyanok amelyektől nem lesz zajosabb a kép.
Az instagramről tudni kell, hogy a facebook tulajdona, így első belépéskor láthatjuk a facebook barátainkat, illetve ha egy facebook ismerősünk regisztrál, akkor abban a pillanatban jelez.
Ezen kívül ez nem csak egy szerkesztő, ugyanis feltölthetjük a képeinket, így mindenki láthatja.
Ha jó képeket készítünk, elvileg sok feliratkozónk lesz, viszont sajnos erre is van könnyű megoldás.
Több ilyen megoldás is van, ezek közül a legismertebb az "instatrain". Ez úgy működik, hogy belépünk az instagram profilunkra, majd a linket bemásoljuk az instatrain oldalára. Mások is bemásolják a magukét, és ezeket a linkeket a rendszer követésbe teszi. Így lehet 10 perc alatt pár ezer followunk, de mint mindennek ennek is van rossz oldala : ha az ingyeneset használjuk, akkor minket is felírat másokra.
Ha valaki mégis szeretne egy könnyebb utat választani a sikerhez, akkor haszálja az alábbi kulcsszavakat a leírásban : #love #instagood #me #cute #instagramtagsdotcom #tbt #instamood #iphonesia #picoftheday #beautiful #igers #girl #instadaily #tweegram #summer #instagramhub #follow #bestoftheday #happy #iphoneonly #igdaily #picstitch #webstagram #fashion #sky #nofilter #jj #followme #fun #smile

Remélem ezzel tudtam valamit segíteni. az instagramem :
A saját instagramem, klikk!

DPS Dream 7 hiba

Tegnap egy rokonom vett egy DPS Dream 7-et, mert ez a filléresnek számító tablet elvileg jó teljesítményre képes.
Azonban mint mindenre, erre is igaz : "olcsó húsnak híg a leve!"
Mivel volt pár hibája, rögtön hozzám került, és neki is láttam életem első tabjának javításához. Sajnos volt olyan amit nem tudtam megoldani (pl. pixel hiba), de sok mást igen.
Az egyik legrosszabb az volt mikor az alábbi üzenetet kaptam a play áruháznál egy letöltésnél : "hiba történt az információk szerverről való lekérése során."
Szerencsére már volt ilyen, tehát nem okozott nagy gondot, viszont láttam az interneten, hogy sokaknak van ilyen és valószínüleg ez szériahiba, szóval leírom hogy mi a teendő.

1. Lépj be a beállításokba
2. Ezen belül az alkalmazások almenübe
3. A fenti opciók közül a "mind" vagy az "összes"-et válasszuk
4. Keressük ki Google Play Áruház nevű alkalmazást és klikkeljünk rá
5. Kényszerített leállítás
6. Adatok törlése
7. Ha megvan, lépjünk vissza
8. A google Szolgáltatások keretrendszer-rel ugyanezt tegyük meg
9. Indítsuk újra és kész.

Ingyenes a Doodle Jump

Ingyenes lett a Doodle Jump, így mindenki költségek nélkül letöltheti a Play áruházból.
Ezen kívül számos témával frissült, Pl.:Téli, Focis, stb...
A játékban annyi változást vettem észre, hogy talán kisebbet ugrik a "jumper" és pont emiatt kisebb lett a doodle-k közötti távolság.
A szörnyek és a játékmenet maradt a régi, azonban jó tudni, hogy a focis témában ha szörnyet látunk, arra kell tapintanunk amerre található a szörny, mivel itt nincs autómatikus célralövés.
Hozzászólásokban láttam, hogy vannak mobilok melyeken akad, tehát lehet, hogy a hardverigénye nőtt.
Szerintem érdemes kipróbálni, unalom esetén kiváló elfoglaltság és mert sokan játszák, össze lehet hasonlítani a rekordokat.

2013. március 28., csütörtök

A rootolás

Ebben a cikkben összegyűjtöm, hogy hogyan kell és miért érdemes rootolni, illetve mivel jár.
Első fontos tudnivaló : Ha rootolsz, elvileg megszűnik a garancia, és bár lehet unrootolni, sokszor marad nyoma. Persze hallottam már olyat, hogy vmi rootolva lett és mégis kicserélték, de ez kivételes eset.

És hogy miért jó?
Mert sok hasznos dolog e nélkül nem megy. Gondolok ilyenkor a képernyőfelvételre, a játék hackelésre (GameCIH) és a rom cserére. A rootolás a gyári menü feloldását jelenti, és azt eredményezi főként, az előbb leírtakon kívül, hogy hozzáférünk a gyári menühöz, ezt a gyári menüt pedig érdemes a rootolást követően kicserélni clockworkmod recovery-re.










Mielőtt belekezdenél a rootolásba...
Fontos, hogy utánajárj, hogy a te telefonod gyártója hogyan zárja le a mobilodat.
Nekem jelenleg Xperia S-em van, viszont egy régebbi mobilom (Galaxy Ace 2.3.6) rootolását írom le, mert az egyszerűbb, így aki még nem hallott a rootolásről semmit könnyebben megértheti. FIGYELEM! a most leírt rootolás csak Galaxy acen-n működik. Ha nem találsz a saját készülékedhez root fájlt, akkor írj emailt, vagy kommentet és küldök linket.

Lépésről Lépésre...

1.töltsük le az alábbi fájlt : Klikk!
2.Amint letöltött, másoljuk fel az SD-kártyára.
3.Ezek után kapcsoljuk ki a mobilt.
4.Kapcsoljuk be, és amint megjelenik a Samsung lagó, nyomjok a bekapcsoló és a home gombot egyszerre.
5.Ha belépett a gyári menübe, a hangerőszabályzó és a home gombokkal tudsz lépkedni. Válaszd ki, hogy "apply update from sdcard", majd a letöltött fájlt.
6.Telepítés válaszd ki, hogy "reboot system", azaz indítsd újra a telefont.
7.Ha minden jól ment, megfog jelenni a menüben egy SuperUser nevű alkalmazás, amivel engedélyeket tudsz adni bizonyos alkalmazásoknak.








Mi az android?

Ha röviden be kéne mutatnom az androidot, akkor csak ennyit mondanék : Egy akadozó valami.
Persze ez koránt sem ennyi, sőt nagyon is sokat fejlődik, és mivel nem egy régi rendszerről beszélünk (4-5 éves), ezért nem szabad lenézni. Bár nem egy "iOS", de egy kellő optimalizálás és hardver mellett egész szépen fut. Sok cég alkotja (a tévhittel ellentétben nem csak a Google), ezért is bővíthető, illetve folyamatosan frissül (nagyjából félévente). Mivel sok gyártó gyártja, és nincs nagy hardverkövetelménye, a "filléres" kategóriától egészen a prémiumig megtalálható. Én személy szerint inkább vennék egy WP8-as vagy iOS-os, esetleg Badás készüléket.
De miért választom mégis ezt?
Ezen a kérdésen sokat gondolkozok és igazából csak az ár/érték arányt tudom felhozni, és hogy a kedvenc márkám, a Sony is erre a platformra fejleszt, elég sikeresen az ICS kivételével.
Erről persze, hogy ki mennyire tudja optimalizálni az androidot, és hogy miért, sokat lehetne írni és talán fogok is, csak nem kezdőcikknek.
Összefoglalásképpen egy mondatba sűrítve : az android nagyonsok cég által fejlesztett érintőképernyős telefonokra szánt operációs rendszer számos extrával.

Kezdés!

Az első bejegyzés...
Valahogy úgy éreztem hogy kell egy olyan blog végre ami az androiddal kapcsolatos híreket, és tudnivalókat összefoglalja tapasztalat és specifikáció alapján. Ezt úgy értem, hogy például hiába van egy ZTE-be jobb processzor mint egy samsungban a zte akkor is akadni fog és instabil lesz (persze ez sem minden esetben). Ez az optimalizálás miatt van, pedig a specifikáció szerint a zte jobb lenne. Ez persze csak példa, de sok esetben igaz.
A blogot, mint ahogy az előbb is írtam nem tesztek fogják alkotni, hanem hírek, tippek és vélemény. Cikket bárkitől elfogadok, és ha jó, és normális helyesírása van, akkor ki teszem a blogra.
És hogy miért hoztam létre a blogot?
Bár a legelső mondatom erről szól, de ezt szeretném kicsit jobban kifejteni. Először is van több hasonló oldal is, viszont azt vettem észre, hogy kezdenek nagyon specifikációkra támaszkodni, vagy éppen pont a másik véglet, azaz hogy azt se tudják hogy mi a hardver. Ezért hoztam ezt létre, hogy kicsit mindenki akit érdekelnek az ilyenek mint pl.: a rootolás, romozgatás, kernel frissítés, modding stb..., azoknak könnyebb legyen mindezt megcsinálni.